Font Size

SCREEN

Profile

Menu Style

Cpanel

Kányád község portálja

RSS Twitter   

Hírek

 
 
2012. szeptember 28., péntek 00:00

Falutalálkozók községünkben

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Községünk településein a nyár folyamán falutalálkozókat tartottak. Ezekre a találkozókra az elszármazottak is hazalátogattak, hiszen jól esik hazajönni a szülőfaluba, látni az utcákat, a házakat, jó érzés újra a szülőfalu templomában hallgatni Isten igéjét és az iskola falai között emlékezni. Kis falvaink benépesültek, családok, rokonok, régi barátok, falustársak találkoztak, akiket összeköt az emlék, a szülőfalu.

Július 7-én A szülőfalu napján Égében istentisztelettel kezdődött a találkozó, majd székelykapu-avatással, kiállításokkal  és bállal ünnepeltek az égeiek és az elszármazottak. Az ünnepi istentisztelet után Szabó Mózes lelkészre emlékeztek, aki 1926-1957 között szolgált Égében.  Az emléktábla megkoszorúzása után a parókia és a templom felújított székelykapuját avatták fel, mely Incze Kálmán jóvoltából újulhatott meg. Két kiállítást tekinthettek meg a résztvevők: a művelődési házban Incze Kamilla textilművész alkotásait, és a régi iskola épületében  Ége múltját felelevenítő fotótárlatot.

A találkozó alkalmából falufüzetet is kiadtak, melyet Balázs György tanító szerkesztett. A művelődési házban a szépkorúak köszöntése után Czegő Zoltán író, költő mutatta be Katonabogár című balladaregényét. Ezen a napon Markóc  és Ége Lantos Tamás és György Sándor polgármesterek írták alá.

A falutalálkozót az Égéért Egyesület szervezte a Communitas Alapítvány és az RMDSZ támogatásával.

Augusztus 18-án az első falutalálkozó Kányádban istentisztelettel kezdődött, Sógor Géza lelkipásztor igehirdetésében a családokhoz, nagycsaládokhoz, a gyülekezethez így szólt:

 „Szárazság miatt sínylődik az ország. Ilyenkor még inkább értjük a bibliai képeket az életet mentő vízről, a kutakról, a forrásokról. (…) Emlékezzünk és emlékeztessük egymást az áldásokra, a kutakra: mi tartotta meg Isten népét Kányádban és Jásfalván a két világháború, a lelki szárazságot okozó diktatúra elnyomásában? Keressük a választ arra, a mai időkben hogyan kell kiásnunk az élet forrását. Eleink nem azért hagyták ránk az örökséget, hogy feléljük azokat: földet, vizet, erdőt, tiszta levegőt, szeretetet, hűséget, keresztyénséget. Sokkal inkább azért, hogy jó példáikból merítsünk, és magunk is példát mutassunk. Hálaadásunk megújult derűre, megújult elszántságra, bizalomra, hűségre kell hogy sarkalljon bennünket. Imádkozzunk azért, hogy képesek legyünk egymást így támogatni, buzdítani, bátorítani”. Úrvacsorát a kányádi születésű Jakab Imola, siménfalvi református lelkésznő osztott.

Az elszármazottak részéről Toró Emil emlékezett, aki jelenleg Ausztriában él. Szerinte az elvándoroltakat a falu szeretete hozta haza, a szülőföld láttán valami különös érzés keríti hatalmába.

A kányádi gyerekek énekekkel, versekkel köszöntötték az egybegyűlteket előbb a templomban, később a Polgármesteri Hivatal melletti kopjafánál megtartott Szent István ünnepély és koszorúzás alkalmával.

Az istentisztelet után az iskolában folytatódott az ünnepség  a székelyudvarhelyi Boróka táncegyüttes műsorával. Ugyanitt tekinthették meg a régi fényképekből összeállított kiállítást.

Délután gyerekek kapcsolódtak be Az én falum címmel szervezett rajzversenybe. Különleges élményt jelentett családoknak szervezett vetélkedő: a dűlőneveket kellett beírni a falutérképre. Első díjban Nagy Gyula és családja, második díjban Kelemen Mózes és Toró István, harmadik díjban Gidó Bálint családja és Török Pál családja részesült.

A falu régebb híres volt a futballcsapatáról, a focikedvelők egy barátságos mérkőzésen vettek részt, ahol a jelenlegi csapat tagjai és az „öregek” játszottak. Este szüreti bállal folytatódott a program, a csőszök napközben meghívták a helyieket, a vendégeket és a környező falvak lakosait is a bálba.

A falutalálkozót a Kánya Ifjúsági és Kulturális Egyesület, Kányád Helyi Tanácsa, Kányádi Általános Iskola és a Kányád-Jásfalvi Református Egyházközség szervezte Hargita Megye Tanács támogatásával.

 

Ugyancsak augusztus 18-án tartották a falutalálkozót Peteken is, ahol már több éves hagyománya van az évente megszervezett találkozóknak.

Itt is a templomban kezdődött az ünnepség. Hagyománya van, hogy a faluhoz kötődő lelkipásztorok hirdetik Isten igéjét az úrvacsoraosztásos istentiszteleten: idén Domahidi Ernő és Péter Magyarországon élő református lelkészek szolgáltak. Felemelő pillanat volt mindnyájuknak, amikor újra megszólalt a templom orgonája, a helyi közbirtokosság és az elszármazottaknak köszönhetően

Ezen a napon tartották Kiss Júlia tanítónő tiszteletére elnevezett a művelődési ház névadó ünnepségét is. Az 1950-es években a falu legmegbecsültebb közéleti személyisége a gödöllői származású Kiss Júlia tanítónő, karvezető volt. Férjével együtt, aki ugyancsak tanító volt, színdarabokat, néptáncokat, és népdalokat tanított. Kiss Júlia tanítónő kitartó munkával négyszólamú vegyes kórust is szervezett a helybelieknek. Előbb helyben, majd a környező falvakban szerepeltek, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Bukarestben is felléptek. A „Járd ki lábam, járd ki most” néptáncgála keretében fellépett a szentegyházi Hüpürcsös néptánccsoport.

A falutalálkozót reggelig tartó mulatság zárta.

Augusztus 25-én Abránfalván és Szentlászlón is ünnepeltek a helyiek és elszármazottak.

Szentlászlón a székelykeresztúri fúvószenekar felvonulásával kezdték a programot,  a templomban ünnepi istentisztelettel folytatták, ahol népdalok és versek is elhangzottak.

 Itt született meg az az ötlet, hogy a következő falutalálkozóra emlékiratokat írjanak az itt töltött évekről, a gyermekkorukról, és jövőben ezt felolvasva emlékezzenek vissza a régi időkre. A közös ebéd után kötetlen beszélgetéssel zárult a találkozó.

Abránfalván, a község legkisebb településén huszonegy év után gyűltek ismét össze.   Ünnepi istentisztelettel kezdődött a falutalálkozó, ezt követően egy új harangot áldottak meg. Egy kis műsor és néhány, a múltba visszatekintő szó után húzták fel az új harangot a templomtoronyba.

A templomkertben egy fotókiállítás volt megtekinthető a falu életéről, az emberekről és a tájról. A központban felállított sörsátrak alatt folytatták a beszélgetést a régi emlékek felidézésével.

 

 

 

Megjelent: 152843 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. október 04., csütörtök 08:22
Super User

Lorem ipsum

Webhely: joomlart.com
 
 

Fotógaléria

Jásfalva
Image Detail
Szentlászló
Image Detail
Jásfalva
Image Detail
Kányád
Image Detail
Ége
Image Detail
Ége
Image Detail
Ön itt van: Home Híreinkből Falutalálkozók községünkben